1. rész

Halihó!

Meghoztuk a közös történetünk első részét. Tudjuk, még tart a szavazás, de Abbey eléggé sok szavazatot kapott ahhoz, hogy ő legyen a választottunk :)

Heti egy részt hoznánk, hogy azért a saját történeteket is tudjuk rendszeresen frissíteni, és 4 kommentet szeretnénk kérni mindig, csak, hogy tudjuk érdemes-e dolgoznunk vele :)

Reméljük, elnyeri a tetszéseteket és minél többet írtok, mint azt mi szeretnénk :)

Puszaa: 

Brigi & Csillu

1. rész

Sebastian:

Nem hiszem el, hogy még ebben a rohadt téli pihenőidőben sem lehet békén hagyni. Hogy még ilyenkor is a gyárba kell mennem, ahelyett, hogy hagynának edzeni és pihenni. A héten lesznek az első tesztek és eddig úgy volt, hogy az autó bemutatón kívül elég, ha csak szerdán érkezem Jerezbe. De drága főnököm valami fontos és halaszthatatlan dolog miatt kitalálta, hogy nekem is minden nap ott kell lennem. Valami ismerkedés címszó alatt. Na de kivel is kéne nekem ismerkednem? Tavaly oké, ott volt Heikki, aki új volt és össze kellett rázódnunk, de most nem kapok senki újat magam mellé. Vagy mégis? Na nem, azt aztán nem fogom eltűrni, hogy a megkérdezésem nélkül lecseréljenek akárkit is a csapatomból. Különben is, rám aztán ne akarjanak sózni egy kis tanoncot, aki rajtam akar feljebb kapaszkodni.

Idegesen hajtottam a gyár épülete felé. Nem, nem fogom hagyni, hogy akárkit is lecseréljenek, aki eddig velem dolgozott. Tavaly Tommi is minden szó nélkül lelépett, és megkaptam helyette Heikkit, aki ugyan jó fej meg minden, de mégse Tommi. Őt már megszoktam, tudta, hogyan kell kezelni a dolgaimat. Egyszerűen nem bírok elviselni magam mellett egy új embert. Gondolataimat a csörgő telefon szakította félbe.

- Mi van? – csattantam fel látva, hogy Hanna a hívó fél. Nagyon jól tudja, hogy ha én nem hívom, ő nem kereshet engem. – Mondtam, hogy te nem hívhatsz.

- Bocsánat – motyogta halkan, megbántottan, de nem érdekelt. – Mikor menjek ma?

- Ha lenne egy kis eszed, rájöhettél volna, hogy mivel nem hívtalak az azt jelenti, hogy nem tudtam elszabadulni – magyaráztam ingerülten. Nem elég, hogy a gyárban valami nem stimmel, még ő is idegesít a hülyeségével. Pedig már elég sokszor elmondtam neki, ha nem hívom nem kell jönnie. – Majd jelentkezem – morogtam, majd kinyomtam a telefont és újra tárcsáztam. Ezúttal Brittát. Talán tud valamit a gyárban lévő ügyről.

- Szia Seb – köszönt kedvesen és én hangját hallva megnyugodtam. Britta mindig is ilyen hatással volt rám. Nyugodt kisugárzása engem is arra késztetett, hogy megnyugodjak, és mellette nem éreztem azt a kényszert, hogy irányítanom kéne mindent és mindenkit. – Ugye úton vagy már?

- Persze – sóhajtottam bosszúsan, ahogy eszembe juttatta, miért is nem tudok hazamenni. – Te tudsz valamit erről?

- Igen – mondta.

- Mi ez az egész Britta? – kérdeztem rá, és kezdtem egyre dühösebb lenni, amiért nekem semmit nem tudnak elmondani.

- Nem beszélhetek róla Seb – hadarta gyorsan és tudtam, hogy nem fogok örülni annak, amit közölni fognak velem. Csak akkor hadar, ha gyorsan túl akar lenni valamin és minél messzebb kerülni tőlem és a dühömtől. – Majd Christian mindent el fog mondani, amint találkoztok. De hidd el, nem lesz olyan rossz – próbált megnyugtatni, de most már nem sikerült neki.

- Nem lesz olyan rossz? – akadtam ki és mérgemben rácsaptam egyet a kormányra. – Ugye nem mész el tőlem? – kérdeztem rá az egyik félelmemre.

- Nem Seb, nyugodj meg – sóhajtotta. – Maradok veled.

- Akkor jó – hunytam le a szemem egy pillanatra és mély levegőt vettem. Közben beértem a gyár területére, ahol a biztonsági kapun átjutva leparkoltam a nevemmel ellátott helyre. – Megjöttem, leteszem Britta.

- Rendben – mondta és hallottam a hangján, hogy mosolyog. – Minden rendben lesz, nyugi.

- Oké – húztam egy fintorra a számat. Nem tetszett ez az egész nekem. Egyáltalán nem voltam nyugodt, és Britta is hiába próbált nyugtatni nem sikerült neki. A reakcióiból tudtam, hogy egyáltalán nem fog nekem tetszeni akármit is akarnak közölni velem.

- Sebastian – szólt Eva, a recepciós lány, amint beléptem az épületbe ezért odaléptem hozzá.

- Igen? – néztem rá kérdőn. Nem igaz, hogy még ő is az időmet húzza, mikor sietnék, hogy minél előbb megtudjam, mi az a hülyeség, ami miatt itt kell még mindig dekkolnom.

- Christian mondta, hogy amint megérkezel, menj fel az irodájába – közölte és én azt hittem lefejelem a pultot, amiért ilyen szarságokkal zaklat.

- Képzeld Eva – kezdtem gúnyosan és újfent nem érdekelt, ha megbántom. – Nem vagyok hülye, hogy ne tudjam, ha Christian hívat, akkor nem Adrianhoz kell mennem.

- De… de… - dadogta zavarában, nekem meg kezdett végleg elfogyni a türelmem.

- Kinyögöd még ma? – förmedtem rá. – Tudom, hogy Christianhoz kell mennem, ne húzd az időmet feleslegesen baromságokkal. Az ilyenektől nem fogsz jobban érdekelni – egy lenéző pillantást vetettem még rá, majd elindultam a lift felé, hogy felmenjek Christian irodájába.

A másodikon a liftből kilépve épp Rocky jött velem szemben, és az arca mintha bűntudatról árulkodott volna.

- Szia Seb – köszönt, de most nem nézett a szemembe, pedig ez nem tartozott eddig a szokásai közé. – Christianhoz mész?

- Igen – mormogtam. Most már tényleg nem tetszett ez a titokzatos dolog. – Csak tudnám mi a fenét akar. Te sem tudod? – néztem rá.

- De igen, de mindjárt megtudod te is – hadarta, majd sietve megnyomta a lift hívógombját. – Mennem kell. Szia Seb – mondta, majd szinte bemenekült a liftbe.

Bekopogtam Christian irodájába és, amint kiszólt én már be is léptem, azonban nem volt egyedül.

- Mi van Christian? Minek kellett bejönnöm? – kérdeztem, de közben az asztal előtt ülő szőke lányt figyeltem. Igen jól nézett ki, pont olyan, mint amilyeneket szeretek. Csak tudnám, miért van itt mikor Christian velem beszél.

- Gyere csak beljebb – intett és kilépett az asztal mögül és a lány mellé sétált. Egyre beljebb mentem az irodában, de a szemem nem vettem le a lányról, aki egyre jobban zavarban volt pillantásomtól. – Nos Seb, arról van szó, hogy Rocky másik munkát kért. És szeretném bemutatni neked az új mérnöködet.

- Ch.  Még, hogy új munkát. Mindjárt beszélek én vele. – megfordultam és elindult kifelé. Ilyen képtelenséget. Még, hogy Rocky új munkát kér. Na persze.

- Gyere csak vissza Seb! – hallottam meg Christian határozott és tekintélyt parancsoló hangját.

- Mi van? – förmedtem rá, és éreztem, hogy egyre idegesebb leszek. - Ő Abigail Flemming. És ő lesz az idei évtől az új mérnököd! – közölte kíméletlenül a halálos ítéletemnek is beillő tényt.

- Hogy egy csaj??

Abbey:

- Lara, szerinted mibe menjek?? – tanácstalanul álltam a szekrényem előtt hétfő reggel.

- Te mindenben nagyon csinos vagy.

- Na de kérlek! – dobbantottam dühösen a lábammal. Már tíz perce álltam a szekrény előtt és csak a törölköző volt körém tekerve. Pedig már tíz perces késésben voltam – Egy ilyen helyről nem lehet késni és én nem tudok mit felvenni!!

- Abbey... tök mindegy, hogy miben mész. – ette a gumicukromat az ágyon fekve a legjobb barátnőm, aki egyben a lakótársam is volt. Az egyetem elkezdése óta itt lakunk Lutonban, egy kis albérletben. Nem nagy az egész, de én nagyon kevés időt töltök itthon, mert gépészmérnök vagyok és eddig az Art csapatnál dolgoztam a GP3–ban, de mindig is a Forma–1 volt a nagy álmom, úgyhogy barátnőm unszolására még szeptemberben beadtam az életrajzomat a Red Bullhoz. A királykategória egyik legjobb csapatához. Körülbelül egy hónappal később behívtak egy beszélgetésre, most pedig, itt állok február elején és kaptam egy levelet. A levélben pedig az állt, hogy ismét be kell mennem.... egyeztetni. Na de vajon mit takar az egyeztetés?? Nem is érdekes... most a legnagyobb bajom az, hogy mit vegyek fel.

- Ide nem. Nem tök mindegy, hogy mit veszek fel!! Istenem, segíts már. Te újságíró vagy. Tudod, hogy miben kell menni egy ilyen helyre.

- Arany bogaram. Már mondtam párszor, hogy neked semmi olyan cuccod nincs, amiben be tudnál vágódni egy pasinál és hát ugye a leendő főnököd is pasi és szeme is van, ráadásul cuki főnök bácsi. – hasra fordult és nézegetni kezdte a szekrényt.

- Ja, cuki, és legalább 30 évvel idősebb tőled.

- Szerintem csak kb. 20-szal. – nevetett.

- Te sosem változol. – én is nevettem.

- De te sem. Kéne már melléd egy fiú.

- Lara!!! Tudod, hogy nem!

- Oké, bocs. – tette fel védekezésképp a kezeit – Nem is szóltam semmit. Tehát akkor nem akarsz bevágódni. Mi is legyen…

- Lara, kérlek! Tempó!!

- Végül is a múltkor is a legkopottabb cuccaidat vetted fel és mégis visszahívtak. Kérlek most az egyszer vegyél fel szoknyát – kivételesen tettem is amit mondd. – Az egyik ujjatlan színes felsődet, azok még nekem is tetszenek – kivettem egy egyszerű ujjatlan bordó felsőt. – És van az a kardigán, amit most vettem neked karácsonyra. Azt vedd rá. – felkapkodtam magamra mindent, amit mondott és megálltam barátnőm előtt – Még a végén kiderül, hogy egész jól fel lehet öltözni ebből a szekrényből.

- Úgyis hülyén mutatna, ha felvennék egy csomó mindent, és ha esetleg kötnek velem egy szerződést, akkor meg rájönnek, hogy totál más vagyok. – benyúltam a barna kabátomért a szekrénybe.

- Na azt felejtsd el. – kivette a kezemből és áthúzott az ő szobájába. – A múltkor is az volt rajtad. Ez jó is lesz. – kivett egy nagy szőrmegalléros fekete szövetkabátot a szekrényéből. – Milyen cipőt gondoltál ehhez?

- A bakancscipőmet.

- Na gondoltam. – megforgatta a szemeit. – Csak egy csöppnyi nőiség lehetne benned cukorborsóm. – a kezembe nyomott egy hosszú szárú fekete magas sarokkal rendelkező csizmát.

- Ez magas!! – néztem kétségbeesetten. De utálom ilyenkor, hogy Miss Whrite–nak is ugyanazok a méretei, mint nekem.

- Hogy lenne már magas!! Ez itt magas. – vett elő egy platform magas sarkút, ha jól tudom a nevét – De az, ami a kezedben van nem.

- Lara, tudod, hogy ebben az első métereken hasra fogok esni. Most azt akarod, hogy megkapjam a munkát vagy azt, hogy nem?

- Semmi gond nem lesz. Nagy sikert fogsz aratni. – kacsintott. – Na bújj bele. – felvettem a csizmát és a kabátot is. – Még ezt és mehetsz is. – lekapta a Prada táskáját az ágyról.

- Ezt nem viszem, tudom mennyire szereted.

- Szerencsét hoz. – a kezembe nyomta.

- Köszönöm. – mosolyogtam és a szobámban beledobáltam mindent, amire szükségem lehet. – Szurkolj nekem.

- Mindig azt teszem. – átölelt – Tudom, hogy sikerülni fog.

- Bárcsak én is ilyen pozitív lennék. – sóhajtottam, majd elengedtem barátnőm és megindultam a lift felé. Lementem a földszintre, ki az utcára és beültem a Honda Civic–embe. Gyorsan levettem a csizmát a lábamról és célba vettem Milton Keynest.

A negyven perces utat sikerült egy órásra hosszabbítanom, mert zuhogni kezdett az eső és nem mertem túl gyorsan menni.

- Jó napot. – álltam meg a gyár földszintjén a recepciós lánynál.

- Jó napot. Miben segíthetek?

– Mr. Hornerhez jöttem állás ügyben. Kettő órára kellett ideérnem, csak sajnos az útviszonyok miatt…

- Értem. Mr. Horner már várja. Második emelet és jobbra.

- Köszönöm. – elbotorkáltam a liftig és felmentem a második emeletre.

- Üdvözlöm Ms. Flemming. Kyra vagyok, Mr. Horner titkárnője. – köszöntött egy fiatal, kb. velem egykorú lány az iroda előtt. – Foglaljon helyet, máris szólok Christiannak, hogy megérkezett. – gondoltam. Mr. Hornernek mindenkivel remek kapcsolata van, mert ha nem muszáj, akkor Christiannak szólítják. Leültem, ahogyan a titkárnő javasolta és vártam, hogy ismét nyíljon az ajtó. – Kérem fáradjon be. – két perc sem telt el és Kyra jött is vissza. Miközben haladtam befelé megigazítottam magamon a ruhámat és remegő lábakkal léptem át a küszöböt

- Ah.... Ms. Flemming. – mosolyogva nyújtotta a kezét – Christian Horner vagyok.

- Abigail Flemming. – fogtam vele kezet.

- Kérem foglaljon helyet. – leültem a csapatfőnökkel szemben és vártam az 'ítéletemre'. – Nos az a helyzet Ms. Flemming, hogy egy nagyon érdekes helyzet állt elő.

- Természetesen megértem, ha már betöltötte az állást egy tapasztaltabb személy. – magyaráztam azonnal bele.

- Kérem Abigail. Ugye szólíthatom így? – bólintottam – Hallgasson végig.

- Elnézést. – nagyon feszélyezve éreztem magamat.

- Nos, a motormérnöki állást már valóban betöltötte egy tapasztalt fiatalember, de.... – már kezdtem nagyon elszontyolodni, bár azért bíztam benne, hogy nem azért rángattak ide be, hogy közöljék a rossz hírt. – Mr. Rocqualine, Sebastian Vettel versenymérnöke családi okokra hivatkozva szeretne a gyárban munkát kapni. Ezért a címvédő világbajnokunk versenymérnök nélkül maradt.

- És ehhez nekem mi közöm?

- Abigail, maga nagyon fiatal, de én beszéltem az eddigi munkaadójával. Mindenki remek véleménnyel van magáról és az is a tudomásomra jutott, hogy az elmúlt esztendőben már vezető versenymérnökként tevékenykedett és nagyon keményen fogta mindhárom ifjú pilótát.

- Úgy gondolom, hogy a legjobb eredmény akkor születik, ha az emberek keményen dolgoznak. Márpedig három 19 és 22 év közötti fiatal férfi agya elsősorban nem a kemény munkán forog. Kénytelen voltam tenni valamit ez ellen. – tártam szét a karjaimat.

- Igen. Egyetértek. És ami még ennél is jobban tetszett az az volt, hogy a keménykezűségétől függetlenül nagyon szerették önt.

- Igyekeztem mindent megtenni a jó hangulatért. – mosolyodtam el.

- Nekünk pont egy ilyen személyre van szükségünk Sebastian mellé. Ő nem szereti az új embereket, főleg nem az új női kollégákat a közvetlen környezetébe, de úgy gondolom, hogy önt elfogadná maga mellé.

- Ácsi! – tettem fel a kezemet – Mit takar az, hogy Sebastian mellé?

- Lenne a versenymérnöke?

- Hogy mije?? – köpni nyelni nem tudtam – Én csak egy egyszerű kislány vagyok, aki még az egyetemet sem fejezte be.

- És? 100%–ig biztos vagyok benne, hogy maga a legmegfelelőbb erre a posztra.

- Hát... én... nem is tudom.

- Kérem. Betanítjuk mindenre, van idő, nem kell rohannunk. Mindenki azon lesz, hogy minél előbb beleszokjon az új munkájába, és természetesen ez nagyon magas fizetéssel is jár.

- Meddig gondolkodhatok?

- Addig amíg a pilóta felér a földszintről hozzánk. – hogy?? Máris ide jön?

- Istenem.... – gondolom nagyon rémülten nézhettem a csapatfőnökre, mert jót mosolygott.

- Bármikor mondhatja, hogy elég. Csak próbálja meg.

- Hát.... mindig ez volt az álmom.

- Akkor?

- Oké... oké... oké!! Legyen. – bólogattam mosolyogva – Szeretném ezt az állást!

- Hát, akkor üdv a csapatban Abigail. – nyújtotta a kezét, amit mosolyogva ráztam meg – Mindjárt megbeszéljük a részleteket. Csak előbb... Gyere!! – szólalt meg hangosabban, amikor kopogást hallottunk.

- Mi van Christian? Minek kellett bejönnöm? – megfordultam és a világhíres Sebastian Vettellel találtam szembe magamat. Kivételesen nem mosolygott, de az tuti, hogy jól nézett ki. Áradt belőle a magabiztosság és a hűvös nyugalom. Hirtelen meg is rémisztett ez a dolog, de más részről meg szívdöglesztő volt felzselézett hajjal és kicsit borostásan.

- Gyere csak beljebb. – a csapatfőnök kilépett az asztal mögül és mellém sétált. Sebastian pedig egyre beljebb jött, de a szemeit le nem vette rólam. Ez nem tetszik!! Engem ne bámuljanak! Szégyellős vagyok! – Nos Seb, arról van szó, hogy Rocky másik munkát kért. – szerencsétlen csávó, mindjárt őt is olyan hideg zuhany éri, mint engem, ha még nem is tud semmit – És szeretném bemutatni neked az új mérnöködet.

- Ch. Még, hogy új munkát. Mindjárt beszélek én vele. – megfordult és elindult kifelé.

- Gyere csak vissza Seb!

- Mi van? – nem is ismertem, de láttam rajta, hogy egyre idegesebb lesz, főleg ahogy rám nézett.

- Ő Abigail Flemming. És ő lesz az idei évtől az új mérnököd!

- Hogy egy csaj??