3. rész

Halihó!

Először is, bocsánat, hogy ilyen későn, de nem úgy alakult a napom, ahogy terveztem, így csak most tudtam befejezni :( 

Másodszor egy kis magyarázat, az úgynevezett kiborulásunkra: 

Nem a negatív kritika esett rosszul nekem is és főként Briginek, hanem az, hogy két rész után kijelentették, hogy ez egy koppintás, másolás, stb. Nem az. Csak kicsit türelmesebbnek kéne lenni. De ha engem kérdeztek, az olyan olvasóért nem kár, aki két rész után megítéli, hogy ez szar lesz és akkor nem jön többet olvasni. Ne jöjjön, ha ez neki jól esik. 

Szóval, jöhet a negatív kritika, ha az nem alaptalan vádaskodás, mert miért ne írhatnánk egy olyan történetet, ahol a főszereplő férfinek (jelen esetben Sebnek) olyan a szexuális identitása, mint Christian Graynek. Igen, mindketten olvastuk, imádjuk ezért is ez az úgymond alaptéma. A kettő közti hasonlóság ebben ki is merül. Tehát, ha csak ez volt a probléma, nem kell aggódni, de még egyszer mondom, a negatív véleményeket is szívesen vesszük, de ezt az alaptalan vádaskodást nem viseljük el.

Harmadszor egy kérdést tennénk fel nektek. Ugye az előzőnél megkérdeztük mit gondoltok, melyikünk, melyik részt írja. Most arra lennénk kíváncsiak, hogy MIÉRT gondoljátok így? Nem mondom, hogy jól vagy rosszul tippeltétek, szóval csak magyarázatot kérünk a tippetekre. :)

Negyedszer pedig megint csak a szokásos 4 kommentet kérnénk, semmi többet :)

Köszönöm, hogy ezt is elolvastad! 

Brigi & Csillu

3. rész

Sebastian:

Már csak ez a marhaság hiányzott nekem. Mi a francnak kell itt jópofiznom a Szöszivel, mikor a célom minél távolabb tartani magamtól. De persze Christian, mint mindig most is keresztülhúzza a számításaimat.

A motorhomeba, a büfébe mentünk, ahol udvariasan ugyan, de nem tetszésemet kinyilvánítva, fintorogva húztam ki Szöszinek a széket. Nem szólt semmi, csak megfogta és olvasni kezdte az asztalon lévő kis lapot, amin a választék volt felsorolva.

- Nos, választottál már valamit? – kérdeztem megunva a csendet.

- Azt hiszem, hogy megint salátát. Más amúgy sem megy le a torkomon – válaszolt, de még mindig csak azt a hülye lapot nézegette.

- Ennyire izgulsz, vagy esetleg a tőlem való félelem miatt van ez? – vontam fel kérdőn a szemöldököm, bár ezt ő nem látta.

- Hellóka – emelte fel dacosan a fejét és nézett a szemembe. – Én egyáltalán nem félek tőled. Nem is értem, hogy ezt honnan szeded.

- Hát tegnap, amikor megfogtam a kezed, hogy gyere velem a lelátóra eléggé félelmet tükrözött az arcod – mondtam remélve, hogy elárulja mi volt akkor a baja. Tényleg nem értettem miért rántotta ki a kezemből a karját olyan hirtelen, ráadásul még az arca is teljes egészében félelmet sugárzott.

- Én nem félek tőled, és nem beszélek erről senkinek – hunyta le a szemét, és az arca megint csak megrándult. Itt valami furcsa titok van a háttérben, de úgyis kiderítem, mi az.

- Néha pont az ellenkezője látszik, amúgy meg a mérnök és a pilóta között tökéletesnek kell lennie az összhangnak, szóval tudnom kell mindent rólad, ahogy fordítva is igaz ez – soroltam az érveimet, ami miatt elvileg muszáj lett volna elmondani, de csak hiú ábránd volt, hogy ez ilyen könnyen fog menni.

- Mi lenne, ha mesélnél te magadról ahelyett, hogy a 'félelmet tükröző' arcomat emlegetnéd fel? – kérdezte gúnyosan. Nagyon tereled magadról a szót Szöszi, de előlem nem menekülsz.

- Mire vagy kíváncsi? – egyeztem bele hamar. Ha én beszélek, akkor talán utána ő is könnyebben megnyílik és elmondja a titkát.

- Bármire – felelte, majd kíváncsian az asztalra könyökölt. – Mesélj nekem magadról. De lehetőleg olyat, amit nem tudok az újságokból elolvasni.

- Kérdezz, én pedig válaszolok!

- De hát nem is ismerlek. Mégis mit kérdezhetnék? – nézett rám értetlenül. De a kérdést meg én nem értettem. Miért kéne ahhoz ismernie, hogy kérdezzen tőlem?

- Pont azért kérdezd meg, ami érdekel, hogy megismerhess – válaszoltam, de a türelmem kezdett elfogyni. Utálom, ha valaki értetlen és hülyeségeket kérdez.

- Hát jó. Mi vitt rá, hogy versenyezz? – tette fel a leghülyébb kérdést. Már annyiszor megkérdezték tőlem, hogy akár visszafelé olvasva is el tudnám mondani.

- Ezt pont el tudod olvasni akármelyik velem készült interjúból – mondtam unottan, mert, hogy még egyszer nem fogom elmondani az is biztos.

- Jól van, na – mondta durcásan és megkockáztatom, ha áll még a lábával is dobbant egyet. – Akkor áruld el, hogy mi bajod a nőkkel.

- Semmi különös bajom nincs velük egészen addig, amíg nem az én életemet adják a kezükbe – feleltem, de ezt a témát meg én kerültem volna el. Bár ennyit még én is elárulhatok neki, ennyiből nem jön rá semmire.

- Akkor velem is ez a bajod? Zavar, hogy az életed a kezemben van? – emelte meg a szemöldökét kíváncsian, hajolt hozzám közelebb, mire én ösztönösen hátráltam és hátradőltem a széken.

- Pontosan, meg... – Nem mondtam tovább, mert rájöttem azzal talán már többet elárulok magamról. – Nem, az nem érdekes

- De igen. Ez nagyon is érdekes számomra.

- Felejtsd el, amit mondtam. Nem tartozik rád ez a dolog – mondtam gyorsan, majd a párolt húsos zöldséges rizsemnek szenteltem a figyelmem.

- Ebben az esetben az sem fog rád tartozni, hogy kitekerek-e néhány csavart a kocsidban éjszaka – nevetett fel gúnyosan, csak a drága Szöszi arra nem gondolt, hogy nekem még mindig többet ér itt a szavam, mint neki.

- Ugyan Szöszi, így igen rövid lenne a pályafutásod a Red Bullnál – biccentettem félre a fejem és mosolyogtam rá negédesen.

- Ne hívj Szöszinek – csattant fel mérgesen, majd vissza is vett a hangerőből, amikor észrevette, hogy majdnem mindenki ránézett. – Tisztességes nevem is van – motyogta halkan, most meg már szinte suttogva és elpirulva.

- Nekem viszont ez tetszik, és az Abbey számomra különleges név, de nem miattad. Pont ezért nem foglak így hívni.

- Hát kösz szépen – húzta fel sértődötten az orrát. – Akkor esetleg adnál magadnak valami nevet, amin szólíthatlak?

- Már anyám adott 25 éve egy nevet, azt nyugodtan használhatod – morogtam, de nem néztem rá. Engem aztán ne becézgessen sehogy sem.

- Oh, nem akarom, hogy elkopjon attól, hogy túl sokat használják a világon. A Sebike hogy tetszik? Vagy a Kisherceg? – nézett rám nevetve, majd bekapott egy falat salátát.

- A Seb jó lesz, ne aggódj miatta.

- Oké, tehát Kisherceg – mondta kuncogva. Aranyos volt így, mint egy kislány. – Ebben az esetben mondd csak Kisherceg, mennyit vagy képes segíteni a mérnöködnek, hogy beállítsa az autót? Vagy te csak a kormányt tudod tekergetni és a többihez nem értesz?

- Természetesen kellőképp tudok információkat adni a beállításokat illetően, de ha esetleg nekem nem hinnél kérdezd erről Rockyt. Egyébként meg ne keverj össze Markkal, aki tényleg csak a kormány forgatásához ért – feleltem, de idegesített, hogy nem a nevemen szólít és az is, hogy azzal az idióta kenguruval haverkodik.

- Ő legalább jó fej és segítőkész.

- Ugyan kérlek, ha szólsz én is segítettem volna – meredtem rá sértődötten. Miért nem kért meg, hogy segítsek neki? És mással miért van el olyan jól, velem meg miért nem? Oké, hogy nehezen viselem a jelenlétét, de attól, hogy én ilyen vagyok vele, neki még normálisnak kéne lennie velem.

- Na persze. Te csak megcibálni és lehurrogni tudsz – vágott vissza és mintha megint a sértődöttség mellett a félelem is megfigyelhető lett volna a vonásain.

- Tudnék én még mást is... – kezdtem, de nem fejeztem be. Lehet nem örült volna neki túlzottan.

- Tessék? – kérdezett vissza.

- Semmi, nem fontos – legyintettem, majd megint csak a rizst kezdtem el piszkálni.

- Nem Sebastian! – Dühödten csapta le a villáját a tányérjára, ahogy elkezdte a mondatot. – Folyton belekezdesz valamibe, aztán meg lesemmized. Már most nagyon idegesít ez a dolog. Nem hiszem el, hogy annyira utálsz és undorodsz tőlem, hogy arra nem méltatsz, hogy egyszer is beavass a gondolataidba.

- Tényleg, valóban tudni akarod? – pillantottam rá kíváncsian.

- Igen. Nem hiszem, hogy annyira rossz vagyok, hogy gyűlölj – sóhajtott fel. – Meg különben is... Mi rosszat tudnál mondani? A mérnököd leszek, vagyis már vagyok és szeretnék nagyon jó kapcsolatot veled. De neked már sikerült engem három nap alatt kihoznod a sodromból, pedig nem vagyok ideges típus. Sőt... engem eddig mindenki kedvelt!

- Nem gyűlöllek, nem undorodom tőled, egyszerűen nekem idő kell ahhoz, hogy elfogadjam, egy nővel kell együtt dolgoznom – kezdtem bele egy finomított verziós magyarázatba, ha már ennyire kíváncsi. – A te kezedben van az életem, nem vagyok ehhez hozzászokva. Abban meg ne legyél biztos, hogy semmi rosszat nem tudnék mondani neked. Ahhoz meg kezdj hozzászokni, hogy nem úgy kell a dolgokhoz hozzáállni itt, hogy eddig mindenki kedvelt. Itt nem így működik. El kell érned, hogy megkedveljenek az emberek.

-  De nálad hiába küzdök, nem érek el semmit – hajtotta le a fejét szomorúan. Valóban ennyire bántja, ahogy vele viselkedek? – És szerintem nem olyan vészes dolog, hogy egy nő kezében van az életed. Elvégre az anyukák is nők és náluk jobban senki nem tud ránk vigyázni.

- Hát három nap alatt sok mindent nem is lehet elérni nálam az biztos. Nem vagy elég kitartó Szöszi. Egy, csak egyetlen egy dolgot mondj rosszul és én máris egy falban végezhetem, ahonnan egyenesen a hullaházba szállítanának – vázoltam fel neki egy hibájának a lehetséges következményeit, bár kissé talán túlzásba estem.

- Semmiképpen nem fogom hagyni, hogy bármi bajod essen – nézett a szemembe elszántan. – Seb, nem azért vagyok itt, mert valaki befizetett vagy éppen valaki megfektetett. Küzdöttem, hogy itt legyek és nagyon jó vagyok. Biztonságban vagy velem.

- Tudod, erre apám azt mondaná csak, hogy messziről jött ember azt mond, amit akar.

- Akkor bizonyítanom kell?

- Bizony, hogy azt kell.

- Ebben az esetben van egy kérdésem – hajolt közelebb, ahogy belekezdett a mondandójába. –Ha folyton azon fogsz izgulni versenyzés közben, hogy az én kezemben van a sorsod, akkor hogyan fogsz koncentrálni? Ha nem koncentrálsz, baleseted lesz. Ezért a balesetért is én leszek a hibás?

- Te csak foglalkozz azzal, hogy tényleg ne szúrj el semmit sem, a többi az én dolgom – csattantam fel. Ne akarjon nekem semmit sem megmagyarázni. Tudom én a dolgomat.

- Egy kicsit megnyugtatnád a lelkem, ha legalább egy picit próbálnál biztatni. De úgy látszik, ez teljesen ki van csukva – legyintett lemondóan, de hangja szomorúan csengett. – Inkább akkor mondd el, hogy a vezetési stílusodat tekintve inkább a tökéletesen beállított autóra vagy arra szavazol, amivel egy kicsit küzdened kell? – kérdezte csak, hogy elterelje a témát. Jobban is tette, ezt már így is túltárgyaltuk szerintem.

- Mégis mit vársz, hurcoljak magammal egy "Hajrá Szöszi, jó leszel, menni fog!" transzparenst? – néztem rá gúnyosan, majd felnevettem, ahogy elképzeltem a jelenetet. Miután lenyugodtam inkább válaszoltam neki. – Amúgy mindkettővel elboldogulok, de inkább a jól beállított.

- Ebben az esetben még a szöszi feliratot is elviselném – mosolyodott el ő is. – A barátnőd jönni szokott veled a versenyekre?

- Ezt is megtudod az újságokból – Mégis milyen kérdés ez? Nincs is barátnőm. Alávetettem van, bár ő ha megjelenik velem úgy van beállítva, mintha barátnő lenne, szóval mégis csak jogos a kérdés. – Amúgy nem.

- Na hál istennek – sóhajtott fel megnyugodva.

- Probléma lenne számodra esetleg? – néztem rá kérdőn és egyben meglepődve. Nem gondoltam volna, hogy majd még ő akarja megszabni, hogy kit hozhatok és kit nem.

- Nem szeretem a nyávogó, hisztis, féltékeny csajokat, a letört műköröm darabokat és a kihullott műszempillákat a boxomban – felelte fintorogva.

- Első látásra te is pont ugyanilyennek tűnsz – mutattam rá a nyilvánvaló tényre.

- Nekem nincs se műszempillám, se pedig műkörmöm. Ugyanis óriási körmökkel nem lehet csavarozni. – Csavarozni? Ő? Na ezt megnézném – nevettem magamban.

- Nyugodj meg Szöszi nem is kell azt neked csinálnod, az a szerelők dolga. Szerszámmal a kezedben nem is engednélek a kocsim közelébe – nevettem el magam hangosan is.

- Mondtam már, hogy egyre jobban kedvellek? – kérdezte egy cseppnyi gúnnyal a hangjában. – Képzeld. Én veletek, pilótákkal ellentétben szoktam segíteni az egyszerű dolgos embereknek, akik azért küzdenek éjt nappallá téve, hogy neked menjen a rohadt kocsid és nem utolsó sorban próbálnak patikai tisztaságot tartani a boxban. Pasi létükre. Ugyanis ti takarítani baromira nem tudtok, ahogy sokszor mást sem.

- Nem is ez a dolgunk, de nagyon el vagy tévedve, ha azt hiszed én nem szoktam segíteni. Ha érdemi dolgot nem is tudok tenni de itt vagyok velük és nem hagyom őket cserben – mondtam, de rosszul esett, hogy így gondolkodik rólam. Igenis nem szoktam cserben hagyni a szerelőimet.

- Szereted az állatokat? – Mi ez a hirtelen témaváltás?

- A kutyákat igen – feleltem, de nem értettem a szerelők után, hogy jönnek ide az állatok.

- És a lovakat?

- Még nem lovagoltam, de nincs velük problémám. Igazából bármi lehet – magyaráztam, majd felvillant előttem a kis szürke rágcsáló képe és összerázkódtam a félelemtől. – Csak egér ne, attól baromira parázok és világból ki tudnának vele kergetni.

-  Hát akkor legalább, ha valami csapatépítő tevékenységet akarok csinálni, akkor nem kell felajánlanom, hogy játsszunk valamit. Ugyanis én nagyon szeretek lovagolni és van is min.

- Csak nem a pasidra gondolsz? – kérdeztem viccesen.

- Tessék? – kérdezett vissza, majd leesett neki, hogy is értettem a kérdést. – Mi? Én... nem. Teclának hívják a lovamat. És hogy gondolhatod, hogy ilyent mondok?

- Jól van, na. Nem tudtam kihagyni ezt! – nevettem fel a döbbent arcát látva. – Szóval tényleg van lovad?

- Igen van. De azt közlöm, hogy a pasi témát nem szeretem. Sőt, semmi ehhez hasonlót nem.

- Mert? – Na ez már kezd érdekes lenni. Talán van valami köze a titkának a pasikhoz. Az megmagyarázná miért fél tőlem.

- Mert nincs senkim és.... nem érdekes – dadogott zavarában.

- Most te nem fejezted be, amit elkezdtél – mutattam rá, hogy az előbb nekem ugyanezt rótta fel.

- Csak átvettem tőled.

-  Kössünk egyezséget – hajoltam most én át az asztal felett. – Én is elmondom, ha te is.

- Ezt nem Seb! Ezt sosem... Senkinek – motyogta, majd inkább a salátát kezdte el turkálni. – Bármit kérdezhetsz, bármit elmondok, de ez... Nem!

- Ha nem hát nem. Semmi sem erőszak – legyintettem lemondóan, de egyáltalán nem akartam feladni. Viszont, ha nagyon erőlködöm annak semmi értelme nincsen.

- Erőszak...  – suttogta maga elé, de meghallottam. Talán ez a titok nyitja. – Nem, nem az semmi... Finom ez a saláta.

- Miért csak ezt a szót emelted ki a mondatomból? Ugye nem?

- Elég Seb! Itt az ideje, hogy visszamenj szépen az autódba! – csattant fel, majd letette a villáját és megtörölte a szalvétával a száját.

- Válaszolj Abbey!

- Mennem kell! – állt volna fel, de megfogtam a karját, bár most ügyeltem rá, hogy ne húzhassa el.

- Abbey! Várj meg! – Kiáltottam utána, amikor mégis sikerült neki kiszabadítani a kezét és elindult kifelé a büféből.

- Hagyjál! – fordult felém hirtelen. A szeme könnyes volt. Jajj kérlek, csak ne sírj. Nem tudok mit kezdeni egy síró nővel. – Könyörgöm, hagyjál most!

-  Még nem fejeztük ezt be!

- Seb, te semmit nem értesz. – hadarta, gyanítom, hogy minél hamarabb szabadulhasson. – Azt hiszem nem is kéne, hogy jobban megismerjük a másikat. És most könyörögve kérlek, hogy hagyj

- Pont, hogy egyre biztosabb vagyok benne, hogy jobban meg kell ismernünk egymást – mondtam, de csak a kíváncsiság hajtott. Mindent meg akartam róla most már tudni.

- Nekem van egy barátnőm és elég ha ő jól ismer. És különben is. Nekem miért kéne mesélnem? Te sem mondasz el semmit – csattant fel már az épületen kívül.

- Rólam elég sok mindent meg lehet tudni a médián keresztül. De, ha ennyire szeretnéd, mesélek magamról még. – Bármit elmondok, ha ettől ő is megnyílik előttem.

- Halljam csak – karba tett kézzel kihívóan nézett rám. – De amúgy nem kéne neked már menned? És olyan alap dolgokat én is nagyon szívesen elmondok, mint ami rólad a médiában van – mondta a feltételeit, de én közben az órámra néztem. Tényleg mennem kell.

- Hoppá... – sóhajtottam fel lemondóan. Ez is elmarad most. Viszont eszembe jutott egy remek ötlet. Ha azt látja, hogy bízok benne és adok neki lehetőséget a tudása bizonyítására, talán megenyhül és ő is a bizalmába fogad. – De tényleg mennem kell már. És neked is jönnöd kell, most azt szeretném, ha te ülnél Rocky helyén a délután. De este még beszélünk, és ígérem, mesélek magamról

- Mi? Hogy én Rocky helyén? Most? És este? Este akarsz beszélgetni? – sorolta a kérdéseit döbbenten.

- Igen, te Rocky helyén – magyaráztam mosolyogva. Kicsit mulatságos volt a döbbenete és a bizonytalansága, ami miatt egy kicsit aggódtam, de inkább most gyakoroljon, mint futamon csesszen el valamit. – Itt az idő bebizonyítanod, mennyire is vagy profi. És igen, este beszélünk. Nyolckor nálam, ha nem jössz, én megyek érted.

- Atya ég! Nem... vagyis... izé. Én nem vagyok biztos benne, hogy ez jó ötlet. Még nem merültem el pontosan az autóban, a pályarajzról meg nem is beszélve – próbált kifogásokat keresni, és lépésenként hátrált én viszont követtem.

- Nem leszel egyedül, Rocky segíteni fog nyugodj meg – nyugtattam, majd a kezét óvatosan megfogva kezdtem húzni magam után a boxutca irányába, de nem mentem semmire. – Tessék, most bíztatlak is már.

- Hát, mit ne mondjak árad belőled a kedvesség. Akkor most és nyolckor. Rendben – morogta mellettem, amin megint csak elnevettem magam.

- Oké, akkor indulás! – mondtam, majd most már tényleg elindultunk.

- Csak nem halok bele – sóhajtott fel lemondóan.

Abbey:

- Rocky, nem hiszem, hogy ez túl jó ötlet. - ráztam a fejemet a pitwall előtt állva egy fülessel a kezemben.

- Seb kérte. És különben is, nem akarsz gyakorolni?

- De. De, persze, hogy akarok. Viszont ilyen gyorsan? Nem ismerem a pályát, nem ismerem az autót, Seb vezetési stílusáról meg nem is beszélve.

- Ülj fel, vedd fel a fülhallgatót és én meg bentről segítek. - megütögette a széket, ő pedig visszament a boxba. Valamilyen szinten rám vártak odabent és az utasításaimra, úgyhogy vettem egy mély levegőt és felültem a székbe.

- Seb, hallasz? - megnyomtam a Vettel feliratú gombot.

- Szerinted?

- Jól van már! Csak kipróbáltam. - már nagyon az idegeimre megy. Nem elég, hogy azonnal fennakadt az erőszakos mondatomon, még tudni is akarja. Hihetetlen, hogy három nap alatt ekkora gebaszba keveredtem. - A levegő hőmérséklete 8 fokos, a pályáé 12. Először lágy gumikon fogsz kimenni és kevés üzemanyagot kapsz.

- Miért nem megyünk először hosszú etapot?

- Mert én vagyok a mérnök nem pedig te! - csak amikor kimondtam ezt a mondatot, akkor jutott eszembe, hogy ezt valószínűleg mindenki hallja a boxban. És ma ugye még Webber részlege is minket figyel. Jól bemutatkoztál Abigail! - Van még esetleg más mondani valód is? - ha már elástam magam, akkor nem mindegy?

- Nincsen. - morogta, ezért én megnyomtam a lágy feliratot és megvártam még a fiúk felpakolják az új abroncsokat az autóra, utána pedig kiengedtem a pilótát.

- Milyen? - kérdeztem három kör után.

- Eddig miért nem jelentkeztél? - nem hittem, hogy ennyire csacsogós kedvében lesz, akkor amikor 300-zal száguldozik.

- Minek kellett volna? A felvezető kör és az első éles kör is értelmes infókat tartalmaz?

- Nyertél.

- Igen. Tudom. - nagy vigyor terült el az arcomon. Remélem ezt is hallották a többiek. - Milyen a kocsi?

- Vibrál az eleje és nagyon alul kormányzott.

- Mivel a kettő adódik egymásból. - morogtam az orrom alatt

- Tessék?

- Semmi. Fuss még két kört, aztán box. - mikor a második kör végénél járt megnyomtam a gombot, hogy érkezik Seb, így a fiúk már tudták is befelé tolni, amikor beért - Meg tudod mondani, hogy kb. mennyit állítsunk?

- 1/2'-t

- Értem. - ki is adtam a parancsot a fiúknak, utána pedig visszaküldtem Sebet még négy körre - Most?

- Most már rendben van. - na hál istennek

- Kérek még tíz kört, aztán box. Kapsz kemény keveréket és utána egy hosszú etap.

- Vettem. - na remélem, hogy ilyen marad az egész napunk....

- Sebastian. Olajfolt van a négyes kanyarban. Húzódj az ív belsejére, aztán pedig gyere be a boxba.

- Kimegyek ma még? - kérdezte amikor a boxban ücsörgött, mert én Rocky-val papírokat rendezgettem

- Természetesen. - válaszoltam két papír közt - Sok kört szeretnénk még ma megtenni.  Egy tíz perces egyeztetés után Sebet újra kiküldtem, de ezúttal már több mint 20 kört töltött a pályán - Seb box. Túlmelegedett a jobb első fék.

- Akkor lehűtöm.

- Mondom box. Kereket is kell cserélni. - komolyan nem értem, hogy mit nem fog fel azon amit egyszer mondok neki. Mindig itt fog nekem okoskodni?

 -Hány kört tervezel még mára? És kik vannak a pályán? - kérdezte Seb, amikor újra kiengedtük

- Még jó sokat. - Ki a fene az a GUT? - A pályán van Rosberg, Vergne és... Gutiérrez - Remélem mindnek jól mondtam a nevét.

- Levilloghatom őket ha lassúak?

- Na de Sebastian! Tudod, hogy nem a sebességre megyünk. Legalábbis nekem ezt mondták. - lehet, hogy valamit félreértelmeztem? - Rocky? Ugye hogy jól mondtam?

- Én sem mondhattam volna másképp. - válaszolt az elődöm

-Nagyszerű. - mosolyogtam magamban - Sebastian, megfordult a szélirány. A kilences és tízes kanyarban oldalszél van délnyugatról, illetve a 12-estől a célegyenes ráfordítóig. Figyelj, hogy nehogy falhoz csapd a kocsit.

- Értem. - most meg nem túl bőbeszédű. Mitől lehetnek ezek a változások? Érdekes, volt már olyan pilótám, aki folyton csak csacsogott, meg olyan is, aki csak ennyit mondott mindig: vettem.... vettem. És azt sem tudom, hogy Seb ezt felesleges információnak tartja vagy pedig tényleg hasznos neki... - Hányadik helyen vagyok?

- Harmadik. Massa vezet a délelőtti köridejével. 1,1 mp-re vagy tőle.

- Hány köröm van még?

- Most beszéltem Rocky-val. Még öt és utána leállunk mára.

- Oké. - mikor Seb teljesítette a köröket, bejött a boxba és amint kiszállt ment is Brittával nyilatkozni, én pedig odamentem a beszélgető Rocky, Simon pároshoz.

- Mit gondolsz az autóról? - eléggé szívás amit a Red Bull csinált. Két totál újonc versenymérnök egy évkezdésre... veszélyes

- Még nem igazán tudtam belemélyedni a részletekbe Guil.

- Ez még esetleg segíthet. - a kezembe adott Simon egy kinyomtatott telemetriát

- Köszönöm. - mosolyogtam és átnéztem az adatokat - Az első vezetőszárnnyal voltak egész délután problémáink. Ez meg is látszik az egyenesekben. Valahogy szerintem nem terelődik megfelelő módon a hátsó szárnyra a levegő - mutattam rá egy vonalra

- Mindent figyeltem csak ezt nem. Nem is értem, hogy hogyan kerülte el a figyelmemet. - vette el a papírt a kezemből Rocky

- Oh, tuti, hogy csak szerencsém volt.

- Ne legyél ilyen kis negatív.... még a végén kiderül, hogy félnem kell tőled. - mosolygott Simon

- Ha félned nem is kell, de abban biztos lehetsz, hogy nem leszek ilyen segítőkész éles bevetésen... meg persze, ha megtanulom mi hogy van a kocsin. - közelebb mentem hozzá és behajoltam a cockpitbe - Hát igen... teljesen más. - mosolyogva emelkedtem fel

- Abbey, jönni akarsz az egyeztetésre?

- Nekem ugyan mindegy. - tudom, hogy ide meghatározott számú emberek mennek be

- Ha nem, akkor adok neked papírokat, amin agyalhatsz egy darabig, én meg megyek egyeztetni.

- Oh, hogy milyen kedves vagy Rocky. Nem akarod, hogy megtudják, hogy én vettem észre azt a kis bakit, ugye? - tettem csípőre a kezemet

- Bocsi, semmi ilyen szándékom nem volt. - láttam az arcán, hogy igazat mondd

- Tudom. - mosolyogtam - Szétszedik a fiúk most az autót? - néztem körbe. A szerelők minden bizonnyal enni mentek a kiszolgáló épületbe, mert csak mi hárman voltunk a boxban

- Biztos. - rántottak vállat

- Na akkor én itt maradok velük. Kapok valami papírokat az alkatrészekről?

- Ez itt mind. - egy alsóbb fiókból kaptam két dossziét, ami teljesen tele volt - Mára bőven elég lesz.

- Igazán köszönöm. - azonnal nekiestem és átnéztem mindent nagyon alaposan, ami éppen a kezembe akadt - Nos fiúk! - bementem a büfébe és összecsaptam a tenyeremet - Ki az a három derék legény, aki segít nekem egy fél órát?? - néztem végig a szerelőkön - Ennyire azért nem kell tolongani.

- De még van egy óra szabadidőnk! - szólalt meg az egyik... talán Tim?

- És ki mondta, hogy nem mehet el előbb az aki segít nekem? - tártam szét a karomat, mire szinte mind felugrott - Na most már bezzeg siettek! Te... nagyhangú, te maradsz. Úgyhogy ülj le szépen. - mutattam az előbb felszólaló szerelőre - Na akkor ki is volt az első három? Stuart és Ole. - az ő neveiket könnyen megjegyeztem - És legyél még te... Ed?

- Talált. - mosolygott

- A többieknek további jó étvágyat. - mosolyogtam és a három fiúval a nyomomban visszamentem a boxba - Nos, szeretném ha szétszednétek nekem az autót. Leellenőrzök pár dolgot ezekről a lapokról.

- És ennek mi értelme? - felemelték az autót egy állványra

- Csak szeretném egy kicsit jobban megismerni az autó.

- Érthető. - mosolygott Stu - Mondd csak Abbey.

- Hm? - felültem a középen álló számítógépeket tartalmazó asztalra és az ölembe vettem pár papírt

- Hány éves vagy?

- Ez hogy jön az autóhoz? - kérdeztem mosolyogva. Élveztem, hogy érdeklődnek irántam, elvégre ez azt jelenti, hogy szeretnének jobban megismerni. És ha jobban megismernek, akkor be is fogadnak... remélhetőleg

- Még kislány vagyok hozzád képest. - dobtam hátra a copfomat - Kérek szépen egy anyacsavart és.... egy borítócsavart is.....

- Végeztünk? - támaszkodott a lábam mellé Ed úgy egy óra múlva

- Hová siettek ennyire? Nem vagyok jó társaság? - egy óra alatt én annyit nevettem mint eddig egy hét alatt. Ennyi tökkel ütött és lükepék embert egy rakáson még biztosan nem hordott hátán a föld mint a Red Bull szerelőcsapata

- De. Természetesen az vagy. - mindhárman körbeálltak

- Hát... esetleg...

- Össze vissza kerestelek Szöszi.

- Nem vagyok Szöszi. - a bokámmal beleütöttem a fiókokba - Miért is kerestél? - már egy fokkal nyugodtabb voltam

- Nem akarok megzavarni semmit. - jött beljebb

- Hülye vagy Seb. - csapott bele a vállába Stu

- Kösz. - megforgatta a szemeit, de azt jól lehetett rajta látni, hogy élvezi, amikor együtt van a fiúkkal, mert egészen más volt az arca és úgy mosolygott mint a tévében

- Akkor jössz este? - nézett rám, de én nem akartam a szemébe nézni. Az ebéd után nem. Fel akarom hívni Larat!!

- Természetesen. - muszáj volt ezt pont a fiúk előtt kérdeznie? - Majd este találkozunk.

- Nem jössz vissza a hotelba?

- Még van egy kis dolgom. - néztem a fiúkra - Na most szépen szereljétek össze a kocsit. Ennyi elég volt mára. - visszafűztem a papírokat a dossziéba és visszapakoltam a helyére - Szerintetek  a többiek hol vannak elveszve? - már húsz perce ott kellett volna lenniük. Legalábbis a szünetük már rég letelt. A három fiú összepakolta az autót, addig én papírokat rendezgettem és csodák csodájára Seb is ott maradt és néha néha  a fiúk kezébe adott egy egy leesett szerszámot. - Váú. Megkerültek az elveszett báránykák. - körbenéztem, amikor beért a csipetcsapat - Úgy gondolom, hogy egy csapat lényege az, hogy segítjük egymást. Én csak fél órát kértem. - ütögettem meg az órámat

- Csak három embert vittél el.

- Igen és ők nagyon jól dolgoztak. - mosolyogtam rájuk - De... van nektek egy nagy szerencsétek. Ahogy így végignézek elég piszkosnak találok mindent. Ole, Stu és Ed szépen hazamehet... vagyis ahová kell ilyenkor. - elmosolyodtam, mert azért a családjukhoz csak nem küldhetem őket - Nektek pedig ott vannak azok a helyes felmosók és söprűk. Lehet takarítani és elpakolni a maradékot. De ajánlom, hogy minden csillogjon reggel amikor ideérek. Szép estét! - megfogtam azokat a papírokat, amiket Rocky otthonra adott és Sebbel, illetve a szerelőkkel elhagytuk a boxot - Durva voltam? - egyikük sem szólt egy szót sem, ezért félve néztem rájuk

- Dehogy. - rázták a fejüket és még Seb is mosolygott

- Ügyes kislány vagy. - kacsintott Stu - Jó éjt srácok. - elköszöntünk tőlük, megkerestük Brittát és Heikkit, majd visszamentünk a hotelba

- Nem jössz már most? - kérdezte Seb, amikor kiszálltunk az emeletünkön. Britta és Heikki pedig lent maradtak vacsizni

- Nem Seb.... még el kell intéznem pár dolgot. De majd jövök. - intettem neki és szó szerint beszaladtam a szobába. Engedtem egy nagy kád vizet és a telefonommal a kezemben belemerültem - LARA!! - kiáltottam bele amikor felvette barátnőm

- Mi történt?? - kérdezte aggódva

- Seb... azt akarja, hogy most átmenjek hozzá. És Lara! Én majdnem elszóltam magam és tudni akarja. Tudni akar mindent. - kicsordult egy könnycsepp a szememből - Nem értem, hogy lehetek ilyen hülye!

- Hé, nyugodj meg. - már a hangja is nyugtatóan hatott rám, még egy ilyen helyzetben is - Tudod pontosan... a pszichológus is elmondta. Senki nem szedheti ki belőled, ha nem akarod. Semmi baj nem lesz. Egyszerűen elmondod, hogy ez nem rá tartozik és úgysem értheti ő meg. Ne aggódj. Beszélgettek és minden rendben lesz.

- De Lara.... olyan fura amikor velem van. Egyszer jó módon fura, egyszer meg... mintha valami kalimpálna bennem, hogy félnem kell tőle. És Lara. - sóhajtottam - Akár ő is lehetne... lehet, hogy gyerekként így nézett ki. Kék szem, szőke haj. És látni rajta, hogy van erő benne. Simán meg tudna rángatni.... vagy lefogni. - szipogtam

- Butus! A te Vetteled igazi szőke. Ő nem az volt.

- Nem az én Vettelem. - morogtam

- A te Vetteled. - nevetett - A te Sebastianod!

- Nem az enyém!! - kiabáltam, de már én is nevettem

- Na ezt százszor jobb hallani. Semmi gond nem lesz.

- Szerinted kéne neki vinnem valamit?

- Illetlenség üres kézzel menni. - látom a tipikus arckifejezését.... Hogy tudsz ilyen hülyeséget kérdezni drága barátnőm??

- Oké, akkor viszek neki valamit.

- Mikor mész?

- Mindjárt. - felálltam a kádban, csak hát telefonnal a kezemben kicsit nehéz volt - Lara! Nagyobb baj van!

- Hát már megint mi? Elestél?

- Nem. MIT VEGYEK FEL???

- Hát persze.... mi más probléma lenne Abigail Flemmingnél? Valami csinosat.

- Kösz. - magam köré tekertem egy törölközőt és kimentem a bőröndömhöz. - Még kipakolni sem volt időm. - jegyeztem meg félhangosan - Azt sem tudom, hogy miket raktál be nekem.

- Vannak nagyon kis helyes rucik. Legyél csini, csípd ki magad.

- Na én meg mit várnék tőled. - forgattam meg a szemem - Na le is teszem. Inkább megoldom egyedül. Jó éjt Lara.

- Neked is Abbey. Vigyázz magadra.

- Te is. - bontottuk a vonalat - De hülye vagyok. El sem újságoltam, hogy mit csináltam ma. Na mindegy, majd holnap.  Mennyi hülyeséget tettél be nekem. - nyakig belebújtam a bőröndbe, de semmi értelmeset nem találtam - Mehetek nagy mamuszba? Hát miért ne mehetnék... egész nap szenvedek a cipőben. - elővettem a tiszta fehérneműimet, egy farmert, egy egyszerű pólót és egy piros mamuszt. Zsebre tettem a mobilom és elindultam kifelé, de ahogy nyitottam az ajtót, megcsapott a kissé hűvös levegő és ezért visszamentem, hogy keressek egy pulcsit - Te nagyon helyes vagy. - elővettem egy pulóvert, amit anyutól kaptam karácsonyra és rénszarvasok voltak rajta és ráadásul piros volt, úgyhogy ment a cipőmhöz. Megfogtam még inkább a pénztárcámat is és leszaladtam az éttermi részbe, egyenesen a pulthoz  - Jó estét. - mosolyogtam a pultos lányra

- Jó estét, mit adhatok?

- Egy üveg jó minőségű..... - na itt elakadt a tudományom

- Mit?

- Legyen bor. Az jó semleges alkalmakra, nem? - legszívesebben leütöttem volna a csajt a lenéző pillantása miatt

- Természetesen. - fintorgott - Melyiket adjam?

- Melyiket ajánlja? - most már nem vigyorgott annyira. Úgy látszik nincs borásznak kiképezve

- Jerez és környéke nagyon híres a Sherry-ről. Adhatok szárazat, amely Palomino szőlőfajtából készül, illetve tartunk édeset is, ami a Moscatel és a Pedro Ximenez fajta házasításából jön létre. - na a fene!!

- Legyen az édes... vagy ön melyiket inná szívesebben?

- Az édes nagyon finom. - kicsit kijjebb hajolt és nem túl feltűnően, de végignézett rajtam

- Oké, akkor legyen az.

- Máris hozom. - elment egy perce és már vissza is tért az üveggel - Csomagoljam?

- Nem szükséges. - elvettem az üveget - Mennyivel tartozok?

- 200 Euró lesz. Írjam a számlához?

- Hogy mennyi? Egy üveg borért?

- Ez a környék legjobb márkája.

- Jól van. - megforgattam a szememet, majd elővetem a pénzt a tárcámból. Az kéne még csak, hogy a Red Bull kapjon erről számlát - Ennyi pénzt semmiért nem adtam még. - nyújtottam át

- Látni.

- Tessék?? - itt verem fejbe a borral és akkor nem fogom sajnálni a pénzt rá

- Én nem mondtam semmit. Itt a visszajáró. Köszönjük a vásárlást. - magára erőltetett egy mosolyt

- Még, hogy köszönik. - fintorogtam és az üveget nézegetve indultam el a lifthez - Még hogy Sherry.... meg Pedro Kimenez

- Ximenez. - szólalt meg mellettem egy férfi, ahogy beléptem a liftbe

- Tessék kérem? - elnevettem magam, ahogy felnéztem - Oh, Ole!

- Pedro Ximenez a szőlő fajtája. Feltéve ha arra gondoltál. - mosolygott

- Én hülye vagyok ehhez. - legyintettem - De te hogy hogy itt? - eleve ő volt az egyik akit elengedtem és tudtommal a szerelők nem itt vannak elszállásolva

- Csak egy papírt hoztam Christiannak. Ott hagyta nálunk és telefonált, hogy szüksége van rá.

- A munkamániás főnök. - mosolyogtam

- Igen az. - nevetett - És te hova igyekszel azzal a jó borral? Csak nem kidumálós este lesz Brittával?

- Neked mindent tudnod kell? - húztam össze a szemöldökömet

- Nem... dehogy főnök.

- Amúgy Sebhez megyek. - meglepődött arcot vágott - Ne értsd félre. Csak szeretnénk kicsit ismerkedni és beszélgetni.

- Aha. - bólogatott

- Semmilyen aha. - csaptam meg a karját

- Hé... munkahelyi bántalmazás.

- Oh, bele ne halj. - mosolyogtam - Na megyek. Jó éjt.

- Neked is. - intettem még Ole-nak, aki az emeletünkön kicsit tovább ment Christianhoz, én pedig bekopogtam Sebhez és vártam, hogy nyissa az ajtót...

Sebastian:

Meghülyültem. Ez volt az első gondolatom, miután becsuktam magam mögött a szobám ajtaját. A hátamat nekitámasztottam és lecsúsztam a földre. Mi a francnak kellett nekem idehívnom a Szöszit? Pont az ellenkezőjét csinálom annak, amit kéne. Távol kéne magamtól tartani, nem ismerkedni vele. Igaz most leginkább az volt az oka a meghívásomnak, hogy valahogy megtudjam, mi a titka. Érdekelt. Valami nagyon nincs rendben vele. De kiderítem.

Felálltam és a fürdőbe mentem, ahol ledobálva magamról a ruháimat a zuhany alá álltam. Gyorsan letusoltam, felkaptam egy farmert és egy hosszú ujjú szürke felsőt. Rendeltem fel vacsorát, amit egy tíz perc múlva már meg is hoztak. Hamar megettem, mert nem tudtam mikor jön, majd Szöszi, és nem akartam, hogy úgy találjon itt, hogy épp eszek. Már, ha egyáltalán eljön.

Nyolc óra lesz két perc múlva és még mindig nincs itt. Fel-alá járkáltam a szobámban, és már épp indultam volna, hogy átmegyek érte, mikor kopogtak. Szinte szaladtam az ajtóhoz, hogy kinyithassam.

- Szia. Már épp indulni akartam érted, mert azt hittem nem is jössz – köszöntöttem, majd félreálltam, hogy beljebb jöhessen.

- Megígértem, hogy jövök, nem? – kérdezte félrebiccentett fejjel.

- Ez sok mindent nem jelent – jegyeztem meg, miközben végignéztem rajta. Egy ártatlan kislány hatását keltette abban a rénszarvasos pulcsiban és a szőrmés izéjétől a lábán.

- Szeretném ha elhinnéd, hogy mindig betartom a szavamat – mondta, majd felemelt egy üveg bort. – És ezt neked hoztam.

- Rendben. – bólintottam és átvettem az üveget. A minibárhoz léptem és elővettem két poharat, kinyitottam és töltöttem mindkettőnknek. – Nem igazán szoktam alkoholt inni, de most lehet jól fog esni. Köszi.

- Nem muszáj meginnunk. Csak illetlenség szerintem üres kézzel menni valahová. Csokit meg nem mertem hozni, mert tudom, hogy Heikki megölne – magyarázta zavartan, miközben leült az ágy szélére..

- Pedig lehet jobban értékeltem volna – mondtam elmosolyodva, majd átnyújtottam neki az egyik poharat. Talán, ha kedves vagyok vele ő is beszédesebb.

- Látod! Nem ismerlek – nézett rám és belekortyolt a borba. – És különben is, ajándék lónak ne nézd a fogát, amúgy szép szoba – jegyezte meg körbenézve. Mi van? Az övé is ugyan ilyen.

- Ugyanolyan, mint a többi szállodai szoba. – mondtam egykedvűen. Most tényleg a szobáról akar beszélgetni? – Eleinte lenyűgözőek, aztán már csak egy a sok közül.

- Bocs, én éppen nem vagyok hozzászokva a fényűzéshez. – morogta a szemét forgatva. – Nincsenek márkás cuccaim és drága kristálycsillárom sincs.

- Otthon nekem sincs semmi olyan, mint amit felsoroltál. – jegyeztem meg, miközben ittam a borból.

- Ugye, ha meséltél volna magadról, ahelyett, hogy fogóval kell megpróbálnom kihúznom belőled valamit, akkor nem feltételeznék ilyeneket – nézett rám morcosan.

- Tessék, üsd be a keresőbe a nevem és a rengeteg képet találsz majd a házamról. – keltem fel mellőle és a laptopomat megfogva az ölébe tettem azt. – Ez megint olyan dolog, hogy felesleges elmondanom, mert nyilvános és boldog boldogtalan megnézheti.

- Már meg sem merek lassan szólalni. – jegyezte meg, és anélkül tette félre a laptopot, hogy bármit is csinált volna rajta. – Nem is baj, hogy hoztam azt a bort. De jut eszembe, nem éppen ócska a szülővárosodban az a villa.

- Villának éppen nem mondanám – mordultam fel. Mi az, hogy villa? Valami baj van a Szöszivel. –Egy teljesen átlagos családi ház, ahol el kell férnie a szüleimnek és rajtam kívül még a három testvéremnek. Mellesleg az nem az én érdemem.

- Neked tényleg nem lehet semmit mondani. – húzta el a száját.

- Tudod, hülye kérdésre hülye válasz. – pillantottam rá. Épp az ujjával körözött a pohár peremén. – Mondj valami értelmeset és én is úgy fogok rá válaszolni, de mi értelme van annak, hogy abba kötsz bele, ahol felnőttem?

- Inkább akkor kérdezz te. Mert úgy látszik én hülye vagyok ehhez is – csattant fel dühödten.

- Mesélhetnél arról a kirohanásodról az ebéd végén – ültem feljebb az ágyon és húztam a lábaimat törökülésbe, és érdeklődve néztem rá, de csak lehajtotta a fejét.

- És mi lenne ha inkább te fejeznéd be az elharapott mondataidat? – kérdezte, csak, hogy elterelje a témát. Na ezt nem Szöszi. Kiszedem belőled, ha addig élek is. – És kérlek tölts még!

- Melyikekre gondolsz? – kérdeztem vissza, de közben öntöttem még neki bort. Erről viszont inkább én nem beszélnék. De talán akkor utána ő is elmondja. Nem muszáj mindent elmondanom neki.

- Úgy az összesre. – rántotta meg a vállát, mintha nem is érdekelné, de ahogy rám pillantott a szemei kíváncsiságtól csillogtak. – Megkérdeztem, hogy mi bajod velem. Az egyik az volt, hogy a kezemben van az életed. De a másikat elharaptad. Az micsoda? Nem tudok változtatni, csak akkor ha elmondod, hogy miben

- Túl olyan típus vagy, de ezen nem tudsz változtatni. – mondtam. Ennyiből még nem lehet baj.

- Mi az az olyan?

- Külsőleg. Szőke, kék szem, vékony alkat meg ilyen hasonlók. – soroltam, azoknak a lányoknak a tulajdonságait, akiket általában alávetettnek választok. Csak ilyenek jöhetnek szóba és ő pont ilyen.

- És most ezzel mi a baj? Te is ilyen vagy. – jegyezte meg értetlenül. Na akkor még egy kicsi információ és elég is lesz.

- Az egy dolog, hogy én is ilyen vagyok. De te... – Biztos, hogy ezt tudnia kéne? De már késő, elkezdtem.

- De Seb! – mászott feljebb ő is az ágyon. – Nem tehetek róla, hogy nő vagyok, hogy kék a szemem és szőke a hajam. És baromira nem értem, hogy a mi a baj ezzel.

- Hát nem érted, hogy a legkevésbé sem hibáztatlak érte téged? – kiáltottam fel mire összerezzent ezért inkább halkabban folytattam. – Egyszerűen csak meg kell szoknom a jelenléted és ez nem megy túl könnyen annak fényében, hogy az olyanok, mint te nagyon vonzzanak magukhoz. De te tiltott vagy.

- Hogy? Tessék? Vonzónak találsz? Engem?? Abbbey? Én Abbey-t? – kérdezte hitetlenkedve, majd fejcsóválva felnevetett.

- Te akartad, hogy őszinte legyek és nem értem mit vagy ennyire meglepődve ezen. – morogtam. Utálom, ha kinevetnek. – Egy nagyon is szép és vonzó lány vagy. Nehogy azt mondd, még senki nem mondta ezt neked.

- Még hogy mondani. – sóhajtott fel, de nem úgy, mintha ez hiányozna neki, hanem, mint akinek ez tökéletesen megfelel. –Még csak utalni sem utalt rá eddig senki. És én nem is vagyok szép

- Néztél már valaha is tükörbe? – Nem hiszem el, hogy még senki nem mondta neki. Vakok között élt vagy mi a szösz? – Amúgy meg nem hiszem el, hogy még csak utalásokat sem kaptál ilyenről. Nem láttad délután hány szerelő bámult téged nyálcsorgatva?

- Utánam senki nem szokta a nyálát csorgatni. – mondta feszülten. Nem tetszik neki a téma. De nem baj, ami neked nem tetszik, az nekem csak érdekes lehet. – Lehetséges, hogy ritkán nézek tükörbe, de te meg egy cseppet vak vagy. Mert aki kettőnk közül nagyon helyes és jól néz ki az nem én vagyok. – Oh, szóval helyesnek tart. Nagyon jó. – Önthetek még? – kérdezte felemelve az üveget, ami már félig volt.

- Vagy csak nem akarod észrevenni, hogyan bámulnak téged. – jegyeztem meg, mialatt felé nyújtottam a poharam. – Nézegesd magad többet a tükörben, mert eléggé önbizalomhiányban szenvedsz. Köszi.

- Szerintem neked megártott már ez a két pohár is – mondta kuncogva, majd felnevetett. –Upsz, lehet, hogy nekem is. Forró az arcom.

- Miért nem hiszed el, hogy gyönyörű vagy?

- Mondom, hogy sokat ittál. – nevetett folyamatosan, hogy rajtam, magán vagy a helyzeten azt nem tudtam. – Rólam is szakad a víz, úgyhogy ne mondd, hogy nem.

- Ugyan Szöszi, az egy dolog, hogy ritkán iszom alkoholt, de azért két pohártól még semmi bajom nincsen – mordultam fel méltatlankodva. Hogy képzeli, hogy két pohártól berúgok?

- És az gáz, ha valószínűleg nekem már van? – pillantott rám, és valóban a szemei már csillogtak az alkoholtól.

- Nem gáz, neked elnézem.

- Oh, mily kedves vagy. Bocs, csipogok – mondta, majd a farmere zsebéből előhalászta a mobilját és megnézte. Biztos csak üzenete jött, mert nem telefonált csak beírt egy rövid szöveget.

- Csak nyugodtan.

- Bocsi, ez fontos volt. De legalább kicsit lehűlt az arcom – nézett rám bocsánatkérőn, mire csak legyintettem, miszerint részemről nem gond.

- Már megérte. – jegyeztem meg kissé szarkasztikusan, majd rátértem arra, ami igazán érdekelt engem. – De most, hogy én elmondtam a befejezetlen mondatom végét te jössz a mesélésben. Mi volt az a hiszti ebédnél?

- Semmi. Nem érdekes – legyintett, de az arca elárulta. Rögtön kiült rá a rettegés és önkéntelenül is összerándult.

- Ezt apuci talán elhiszi, de én nem.

- Kérlek Seb. Nem teheted ezt velem – könyörgött egy szívszorító pillantás kíséretében.

- De igen. Arról volt szó, ha én beszélek, akkor te is – erősködtem, csak azért is már. Ha nekem megígérte azt, hogy ha én beszélek, akkor ő is, akkor az úgy is lesz.

- Seb, ezt te nem értheted. – kérlelt. – És erről... nem fogok beszélni. Egy férfinek meg pláne nem. Ti ezt nem értitek

- Jajj kérlek, ne gyere ezzel a 'pasi vagy nem értheted' dumával, ennyire ne nézzél már hülyének minket – csattamtam fel. A legjobban azt nem viseltem el, ha hülyének néznek, erre jön ezzel a te nem értheted dumával.

- Nem Seb! Nem mondom el. – mondta határozottan, majd megint a telefonjáért nyúlt. – Bocs, most meg csörgök. Szia Adam! – Adam? Ki a frász lehet ez a srác? Épp Engem semmibe vesz, ezzel meg itt trécsel? Pont nálam, mikor velem van?  – Igen, nagyon jól vagyok. És te?... Igen, nagyon örülök neki, remekül érzem magam.... Anyud hogy van?... Az nagyon jó hír. És a pacim? – Paci? Milyen paci? Ja persze, hiszen mondta, hogy van lova. De, ha ez a gyerek ilyen jóban van vele, hogy rábízza a lovát, akkor tuti van köztük valami. Csak tudnám, miért zavar ez annyira. – Vigyázz rá, ha valami baja lesz, akkor bizony agyoncsaplak..... Igen, tudom.... Én is nagyon szeretlek.... – Na tessék! Megmondtam, hogy van köztük valami. Én a családtagjaimon kívül csak a szerelmemnek mondanám, hogy szeretem. Bár olyan nekem nem lesz. Még nem született meg az a lány, aki olyan, mint aki nekem kell és még egy életen át is tolerálja a stílusom. – Puszilok mindenkit. Oké... rendben, szia! – azzal kinyomta és letette a telefonját.

- De cuki kis beszélgetés volt. – jegyeztem meg gúnyosan.

- Most meg mi a bajod? – kérdezte értetlenül. Hát tény, hogy gyorsan változik a hangulatom.

- Jössz itt nekem a kis álszent dumával, hogy ó dehogy mondták még nekem, hogy vonzó vagyok, meg engem senki észre sem vesz, közben meg itt bájologsz egy pasival – mondtam kissé cinikusan és a szemet forgatva.

- Te meg miről beszélsz? – kiáltott fel dühösen, majd az ujjával megbökte a mellkasom. – Fogalmad sincsen rólam! Mi az hogy bájolgok? És mi az, hogy álszent? Semmit nem tudsz! Fogalmad sincsen rólam!

- Talán mert nem is vagy hajlandó semmit sem elmondani magadról? – érdeklődtem felhúzott szemöldökkel.

- Seb! – sóhajtott fel immár nyugodtabban. – Nincs pasim! Soha nem is volt. Amikor gyerek voltam... én... engem.... Ez nem megy. Sajnálom – hajtotta le a fejét és egy könnycsepp cseppent az ágyra.

- Hé, nyugi. Gyere ide. – másztam hozzá közelebb és próbáltam magamhoz ölelni, hogy megvigasztalhassam.

- Nem Seb! – lökött el magától, amint hozzáértem a kezéhez. – Én... nem érted! És én nem bírom elmondani!

- Nem is kell, nyugodj meg. – mondtam nyugtatóan és végigsimítottam óvatosan az arcán. – Majd elmondod, ha úgy érzed képes vagy rá.

- Sajnálom. – törölte meg az arcát a kezével. – Kérlek higgy nekem. Én nem vagyok szép, engem nem szeretnek és nincs pasim. Még nem is voltam együtt senkivel. – Most ezt miért mondja? Miért nem hiszi el, hogy szép? Meg mit jelent, hogy nem volt még pasival? Szűz lenne? Mert akkor nehéz dolgom lesz. Dehogy lesz nehéz dolgom, ő tiltott!

- Abbey! – emeltem meg a fejét az állánál fogva, hogy a szemembe nézhessen. – Pasi vagyok, csak látom, hogy szép vagy-e vagy sem, és te nagyon is az vagy. Azt meg nem hiszem el ne haragudj, hogy nem szeretnek téged. Ez az Adam is akivel beszéltél, lehet tényleg nem a pasid de biztos vagyok benne, hogy valamilyen módon szeret. De, hogy érted az utolsó mondatodat? Még sosem semmilyen formában sem voltál senkivel sem?

- Hát... nem egészen. – fordította el a tekintetét. – Maradjunk annyiban, hogy nagyon rég volt és... nem éppen én akartam. – Nem ő akarta? Akkor esetleg? De nem biztos, hogy az, nyugi Seb! – Seb, én iszom még egy kicsit – öntött még a borból, majd megint azután az átkozott mobilja után kapott. Nem tud nélküle élni vagy mi van? – Meg ez a hülye mobil is. Már megint – motyogta magában, miközben megnézte.

- Add ide azt a hülye telefont Szöszi, elegem van belőle. – nyúltam felé és kikaptam a telefont a kezéből. – Most beszélgetünk.

- De Seb! A barátnőm az! – kiáltott fel felháborodva és utánam mászott az ágyon.

- Nem érdekel, majd beszéltek máskor – morogtam, miközben felálltam és elfordulva kivettem belőle az akksit.

- Na de! Hé... add ide! Kisherceg... kérem a mobilom! Ne már! Magas vagy! – ugrált mellettem, de magasra tartva a kezemet nem érte el.

- Tessék most már visszakapod a telefonod. – adtam át neki, mire megnyugodva ment vissza az ágyra. – Az akksit azonban ne keresd benne. – nevettem el magam.

- Ne már!! Hé... megcsapkodlak! – fenyegetett méltatlankodva, de ő is nevetett.

- Csak nyugodtan, nem nagyon érzem meg, és max a te kezed fog megfájdulni. – húztam ki magam, amikor tényleg belebokszolt a kezembe, de aztán felszisszent és rázogatva ejtette az ölébe a karját.

- Hogy te milyen egy…

- Na mégis milyen vagyok Szöszi? – kérdeztem vissza nevetve.

- Olyan.... Mrrrrr!! Sözszi vagy! – kacagott és hátradőlt az ágyon. Egy párnát húztam közelebb neki, amit a feje alá tett, hogy azért az arcát lássam is.

- Most velem beszélgetsz és nem a barátnőddel! – magyaráztam meg tettemet.

- Jól van. Értettem. – mormogta és ásított egyet.

- Egyébként meg ennél az Adamnél hagytuk abba. – szólaltam meg, miután vagy öt perce már csak csöndben bámultuk egymást.

- Mi van vele? Csak jóban vagyunk – közölte nyugodtan.

- Tényleg nincs köztetek semmi? Semmilyen kapcsolat? – Na most egy kicsit felidegesítem. Aranyos, amikor morcosan ráncolja a homlokát és felhúzza az orrát.

- Sebastian!! NINCS! – hát ez azt hiszem könnyen ment.

- Tuti? – kérdeztem vissza csak azért is már.

- Most miért érdekel ez téged ennyire? Miért olyan izgalmas számodra a magánéletem? – kérdezte egy kicsit feljebb könyökölve az ágyon.

- Mivel az enyém szinte nyitott könyv a nagyvilág számára a tiédről is tudnom kell mindent.

- Nem is nyitott könyv. – jegyezte meg és visszaejtette a fejét a párnára. – Például a barátnődről semmit nem találni szinte. A múltkor azt hittem, hogy már nem is vagytok együtt, annyira rejtegeted.

- Nem mondod, hogy rám kerestél a neten? – pillantottam rá csodálkozva.

- Tán nem szabad?- húzta fel a szemöldökét érdeklődve. – És különben is. Valahogy választ kellett találnom dolgokra.

- De szabad, csak meglepődtem. – mondtam egykedvűen. Utáltam a médiát. Mindenféle baromságot kitalálnak, csak hogy több fogyjon az adott számból. Azt meg még jobban utáltam, ha az alapján ítélnek meg, amit ott olvasnak. – Amúgy nem egyszerűbb tőlem megkérdezni?

- Na most innom kell!! – ült fel hirtelen, de meg is állt egy pillanatra, mert megszédült a gyors mozdulattól, majd kiöntötte a maradék bort magának és egyszerre meg is itta azt. – Okostojás, te nem mondtál semmit. Mindig csak az volt a válasz, hogy ezt bárhol elolvashatod rólam

- Hát már bocs, hogy az olyan hülye kérdésekre, mint a 'Miért kezdtél el versenyezni?' nem válaszolok ezredszerre is. Már annyira unalmas ez a kérdés, a firkászok is kitalálhatnának jobbakat néha – jegyeztem meg elhúzott szájjal.

- Ha eddig nem jöttél volna rá, akkor mérnök vagyok. És nem kaptam oktatást arra az esetre, hogy hogyan kell bugyuta pilótáknak kérdéseket feltenni. – hadarta, majd visszafeküdt a párnára.

Ehhez nem is kell sok oktatás. De ha rám kerestél a neten, akkor talán találkoztál már ezzel a kérdéssel, szóval tudnod kellett volna rá a választ is.

- Éppenséggel ez akkor nem izgatott. – mondta lehunyt szemmel. – Egyszerűen csak fel akartam tenni egy illedelmes kérdést, ugyanis addig nem lehetett veled beszélni. Csak próbáltam jól elkezdeni. De bocs, hogy elcsesztem.

- Semmi gáz Szöszi egészen addig amíg ilyent cseszel el. – mondtam ironikusan. – Ha a pályán lehet nem úszod meg ennyivel.

- Ma is jó voltam, nem? – pillantott fel rám érdeklődve.

- Kezdetnek nem volt rossz, de lehetett volna jobb is.  – Na, az önbizalmát nem fogom növelni az biztos, szóval dicséretet az első alkalom után még ne várjon. – Túl sok volt a felesleges duma.

- Jól van. Még össze kell szoktunk. – felelte dacosan. Ez mondjuk tetszik benne, hogy nem adja fel és mindig jobb akar lenni. – Nem tudom pontosan, hogy mi az amit érzékelsz, illetve mi az amit nem. Eddig nagyon fiatal, tapasztalatlan pilótákkal dolgoztam. Nekik mindent a szájukba kellett rágnom. De ne aggódj. Esküszöm, lesz ez ennél jobb is – nézett rám mosolyogva.

- Ajánlom is – mosolyodtam el én is. Ragadós a mosolya. – És én nem vagyok tapasztalatlan pilóta, szóval a szájbarágós dolgot nem kell erőltetned. Amúgy nem zavar, ha beszélsz, csak ne legyen felesleges dolog, érzékelek mindent, lehet, hogy nem válaszolok, de akkor nem is volt fontos. Ha az, akkor akár a kanyar közepén is reagálok a mondandódra.

- Értem. Majd jegyzetelni fogok. – bólintott, már amennyire ezt fekve meg tudta tenni, majd kérdőn nézett rám. – Seb, kérdezhetek valamit?

- Persze.

- Én tényleg.... szerinted tényleg szép vagyok? – kérdezte félősen.

- Nagyon is az vagy Szöszi, hidd el nekem.

- Csak... itt vagy most te. – kezdett el beszélni. Hat az alkohol úgy látszik, mert egyre többet beszélt. – Több millió nő álmaiban szerepelsz és te mondod azt nekem, hogy szép vagyok. Te vagy az első és nekem ez kicsit hihetetlen. Én… nem érdekes. Inkább azt mondd el, hogy szerinted el tudod fogadni, hogy velem dolgozz?

- Tényleg nem mondta még neked senki sem, hogy szép vagy? – kérdeztem vissza, mert ez valahogy még mindig hihetetlen volt számomra, hogy itt van egy gyönyörű, fiatal lány és még se barátja nem volt, se még egy pasi, aki azt mondta volna neki, hogy szép. – Mert kissé hihetetlen. Amúgy igen, el tudlak fogadni csak légy velem türelmes kérlek.

- Én türelmes leszek. Ígérem. – bólintott, majd könyörgő tekintettel pillantott rám. – Csak néha ha segítségre van szükségem, akkor esetleg ne leszedd a fejemet, hanem segíts. Meg mondjuk annak is örülnék, ha kérdezhetnék tőled bátran. És mellékesen, tényleg nem mondták még. De nem is nagyon érdekel.

- Rendben. – egyeztem bele, majd viccesen esküre emeltem a kezem. – Ünnepélyesen megfogadom neked, hogy amennyire csak tőlem telik segítelek, nem veszem a fejedet, és kérdezhetsz is. Ha ennek ellenkezője történne, akkor kérlek, engedd el a füled mellett.

- Mi az hogy engedjem el a fülem mellett? – kiáltott fel. Most meg mi baja? Most mondtam neki, hogy tulajdonképpen megteszem azt, amit sosem akartam vele kapcsolatban, hogy a közelében leszek és segítem őt. – Tehát bármit mondhatsz? Ugyanott leszünk ahol eddig... már látom.

- Nézd, nekem is vannak olyan napjaim, amikor nem éppen vagyok türelmes, és olyankor akaratlanul is megbánthatlak, vagy mondok olyant, ami nem tetszik neked. De tényleg változtatni fogok a veled való viselkedésemen. – ígértem meg neki, ha ettől megnyugszik és könnyebb lesz neki.

- Megnyugtató előjelek – sóhajtott fel. – Amúgy Seb. Nem lehetne, hogy hozass fel valami kekszet meg vizet. Nem éppen érezem jól magam. Nem bírom a piát – kérdezte, majd lehunyta a szemét. Most, hogy mondta és jobban megnéztem az arcát sápadt volt és elég ramatyul nézett ki.

- De, mindjárt jövök és letelefonálok, hogy küldjenek fel valamit. – álltam fel, majd a kis előtérbe mentem, ahol a telefon is volt, de az ajtóból még visszafordultam. – Addig próbálj meg nem lehányni semmit sem, kérlek.

- Nem fogom elhányni magam. Csak a fejem lüktet.

- Kérek akkor gyógyszert is. Pihenj addig. Azonnal jövök.

- Köszönöm szépen.

- Szívesen.

Gyorsan leszaladtam inkább az étteremhez, és kértem egy tálka kekszet, meg egy kancsó hideg vizet is. A recepcióstól még kértem egy doboz Aspirint is, majd indultam vissza a szobámba. Így meglehetősen gyorsabban kész lettem, mint várni, amíg felhozzák. Nagy nehezen kinyitottam az ajtót és már mentem is megnézni mi van a Szöszivel, mert igen csend volt. Összegömbölyödve szuszogott a párnát szorongatva. Elmosolyodtam a látványra, majd az ággyal szemben lévő asztalra tettem a szerzeményeimet, átvettem a farmert egy melegítőnadrágra és a felsőmet is kicseréltem egy pólóra, majd lefeküdtem a Szöszi mellé és próbáltam elaludni én is.